Pirosnál várakozó autóst bántalmazott, közmunkára ítélték
![](https://www.szuperinfoesztergom.hu/wp-content/uploads/2019/11/Intersection-869994930_2125x1416-1068x580-660x400.jpeg)
Piros lámpánál megálló személygépkocsi vezetőjét ütlegelte az a férfi, akivel szemben garázdaság vétsége miatt emelhet vádat az Esztergomi Járási Ügyészség. A vádlott nem csak verbálisan, hanem fizikailag is bántalmazta áldozatát, végül a közelben tartózkodók siettek a hölgy segítségére.
Az eset még tavaly november 5-én történt, amikor is a férfi odament egy, a piros lámpánál várakozó autóhoz, majd ajtaját szabályosan feltépte, beszállt és minden előjel nélkül üvöltözni, illetve ütni kezdte a sofőrt. A volán mögött ülő hölgy megijedt és próbálta kilökni a kocsiból a támadóját, akit végül a buszra várakozók húztak ki a kocsiból. A nő szerencsésnek mondhatja magát, hiszen sérülés nélkül megúszta a támadást.
A járókelők megbotránkoztak a vádlott nyílt utcán és közúton, a társadalmi együttélés szabályaival szembe helyezkedő magatartásán. Az ügyészég indítványozta a vádiratban, hogy a bíróság a bűncselekmény elkövetését beismerő vádlottat büntetővégzésben, tárgyalás mellőzésével közmunkára ítélje.